Elhagyatott - milyen vígasztalan szó. Úgy hangzik, mint a lélekharang. Mély fájdalmat és nagy bánatot takar. A nyomorúság feneketlen mélysége tátong az "elhagyott" szóban. Elhagyott valaki, aki becsületszavát adta, hogy kitart mellettünk. Elhagyott egy igaz barát, akiben olyan sokáig bíztunk. Elhagyott szeretett rokonunk, apánk, anyánk, mindenki!! Ez valóban rettenetes fájdalom, és mégis el tudjuk viselni, ha az Úr vigasztal meg bennünlet. De milyen lehet az ha valaki Istentől elhagyatottnak érzi magát? Gondoljunk csak a világ legfájdalmasabb kiáltására: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" Megéreztünk-e már valaha valamait ennnek az elhagyatottságnak a keserűségéből? Ha igen, kérjük az Urat, mentsen meg bennünket ennek a kimondhatatlan fájdalomnak a megismétlődésétől. hogy soha ne térjen vissza az a sötétség. Rosszakaratú emberek mondhatják a hívőkről, hogy "elhagyta az Isten, intézzük el mi is". Ez azonban soha nem igaz így. Az Úr szerető kegyelme csak hamar rákényszeríti ellenségeinket, hogy visszavonják azt amit mondtak, vagy legalábbis elhallgassanak. Mindennek ellenkezőjéről szól Isten ígérete a vers végén: "Gyönyörködik majd benned az Úr". Ez a vígasztalás örömmé változtatja a sírást. Ti, akik úgy érzitek, hogy elhagyatottak vagytok, halljátok meg az Úr szavát: "Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged".

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.