Istené.
Ez aztán végképp. Mindenben a tökéletes, teljes, mély szeretet. Amikor a menyasszony megcsalja, elhagyja, hűtlen lesz, paráználkodik, idegen istennek áldoz, bálványt imád. És akkor még ő jön közel.
Jönnek a poroszlók és elfogják, az eltorzult arcú farizeusok elítéltetik, a felelős mossa kezeit, a katonák jönnek és végrehajtják a parancsot. Megölik, megfeszítik, kifeszítik, felfeszítik az Isten Fiát. Pattannak az izmok, kiserken a vér, szétnyílik a bőr, az inak közé fúródik a szög, feszíti a húst és az izmokat a vas, ömlik a vér, megfeszül a fájdalmas kéz, és még mi ez mindahhoz, ami belül történik, hogy ártatlanul ítélik el. 

Az is idegesít, hogy mennyire igazságtalan ez az egész. Hogy nem volt ott a tömegben egy ember sem, aki azt mondta volna: emberek, hát térjetek észhez! Ez koncepciós per! Ő nem követett el semmit. Azokat végképp nem, amikkel vádolják. Zsidó vallási vádak alapján, de a római (megszálló) hatalom jogán ítélni el?
Idegesít a tömeg, az arctalan, Barabbást kiáltó massza, az üvöltöző, gyalázkodó emberek sokasága. Utálom a tömeget, szeretném, ha nem lennék tagja ennek a szürke, hömpölygő valaminek, ki akarok törni, én nem ide tartozom!
Nem elég, hogy én vétkezem ellene szüntelen, még ő jön elém. Imádkozik értem a kereszten. Rám bíz embereket. Nem száll le, bár megtehetné. Idegesít ez a hatalom nélküliség. Idegesít ez a gyengeség. Idegesít az igazságtalanság. Idegesít ez a szeretet. 

Köszönöm, Uram, hogy te más vagy. Hogy te nem emberi mércével mérsz. Hogy te akkor is szeretsz, ha én elfordulok tőled. Hogy utánam jössz, hogy utánam nyúlsz. Hogy felhívsz. Üzensz. Jelzel. Adsz. Köszönöm, hogy te előbb szerettél, hogy „úgy” szeretsz.

Annyira hiányzik három ember az életemből... miért vesztettem el mindet? Mit hibáztam el? Olyan jó volt régen.. amikor eszembe jut néha pár pillanat, akkor annyi öröm költözik a szívembe, aztán visszatérek a jelenbe és kész vége, mintha mindet elvágták volna, és csak szomorkodom, hogy elmúlt.

"Arra gondolt, milyen jó barátja lett Tom. Jókat mulattak együtt, s a férfi mindenben támogatta, mintha a bátyja lenne."

- Ettem egy falatot Tildával. És Burton nem fánk! – közölte Nadine az apja hátával. Most először hangzott tinédzsernek, mióta Davy találkozott vele.

- Fánk? – kérdezte Davy.

Nadine felsóhajtott és kinyitotta a szekrényt, majd kivett egy korpás búzakenyeret. – Nagyi szerint két féle férfi van a világon, fánkok és muffinok.

- Van a családodnak épeszű tagja?

- Definiáld az „épeszűt”. – mondta Nadine.

- Felejtsd el – mondta Davy – fánkok és muffinok.

- A fánkok azok a pasik, akik után folyik a nyálad – mondta Nadine és kivett a szekrényből egy üveg mogyoróvajat. – Csodásak és harapnivalók és csokimáz van rajtuk, és ha meglátsz egyet, muszáj megkapnod, és ha nem kapod meg, egész nap csak ez jár a fejedben, aztán csak azért is visszamész érte, hiszen fánk. Ezzel szemben a muffinok csak hevernek ott, csupa dudorral, mind ugyanúgy néz ki, és nincs rajtuk csokimáz. És bár a muffinok lehetnek kitűnőek, különösen az ananászos-narancsos, mégsem fánkok.

- Szóval a fánk jó – mondta Davy, igyekezvén kivenni a részét a társalgásból.

- Nos, igen, egy éjszakára – mondta Nadine – de másnap reggel már nem olyan frissek, a csokimáz teljesen ráragad a zacskóra és valami vizenyős cucc van rajtuk és ragacsosak és rémesek. A fánkot nem tartja meg az ember másnapra.

- Áhá! – mondta Davy. – De a muffin…

- … valójában finomabb másnap – fejezte be Nadine. – A muffin hosszútávra szól és mindig finom. Hiányzik belőlük a fánkok muszáj- megszereznem csábereje, de az ember másnap még mindig kívánja.

Futottam, csak futottam az éjszakában, kerestem a megoldást, de mindhiába. A tükörből nem sok remény nézett rám vissza, a szívem ólomból és a kezem sem tiszta. Nézz meg jól! Rajtam csak a kegyelem segít. Menekültem magamtól, mert amivé váltam nem volt túl hízelgő - bevallom - jobbat vártam.

Van-e, aki megbocsát nekem? Van-e, aki nem enged elvesznem? Van-e, aki akkor is szeret, ha minden titkom felfedem? Van-e, aki megbocsát nekem? Van-e, aki szenvedne helyettem? Van-e, aki akkor is szeret, ha minden titkom felfedem?

Azt hiszem, igen.

egyáltalán nincsen karácsonyi hangulatom... most legszívesebben csak sétálgatnék az utcán és bőgnék. annyira magam alatt voltam az elmúlt héten.. tudom is hogy miért de hát most mit csináljak? imádkoztam... nem történt semmi úgy értem nem fizikailag... lelkileg sem. máskor jön valami válaszféleség valamilyen formában, most semmi, csak a rosszkedv van. félek, hogy sosem lesz vége. és attól is félek, hogy amitől félek az be fog következni. egy kicsit kivagyok most... de hát ez van, ezt dobta a gép.

- 1 barát... szomorú.

Kell, hogy elvesszek... hogy sírjak, hogy fájjon.. kell, mert ilyenkor odafordulok Istenhez.. Azt hiszem, nekem tényleg szükségem van arra, hogy szétessek.

Azt mondta megszabadít... várok, türelmesen. Közbe néha kicsit szétcsúszok, de mindemellett valami megváltozott. Kezdek boldog lenni.

Attól félek, hogy semmi nem fog változni. Hogy ugyanaz a gátlásos, félős, csendes ember leszek aki eddig. Aki nem tudja... Isten igéjét tovább adni.. aki nem világít. Aki nem csinál semmit. Nem mondja el miket élt át, mert zárkózott és úgy gondolja hogy ez csak rá tartozik. Nem tudom, hogy mit akar Isten... Nem tudom. Nem bírom rábízni ezt a szaros kis életemet.. csalódok meg kételkedek benne.. közbe  meg a földkerekség Atyja... és ahelyett, hogy hálát adnék én elfordulok tőle... Azért mert egyszer történt valami ami... amit nem értek. Úgy szeretnék újra hinni.. és bízni. Egyszer azt mondta hogy "eljegyezlek magamnak a hit ajándékával és megismered az Urat.." hittem ebben.. volt hitem. Hova lett?

Tegyük Isten kezébe a problémáinkat, és meglátjuk mi lesz. Int sok könyv... elbeszélés stb. Jó, a kezébe tettem. Nem történt semmi. És most? Várjak még? Legyek türelmes..? Felemészt ez az egész... Megint olyan lettem mint annak idején... Nem vagyok önmagam basszus. És már nem hiszem, hogy tud segíteni. Ez fáj a legjobban.