- Ettem egy falatot Tildával. És Burton nem fánk! – közölte Nadine az apja hátával. Most először hangzott tinédzsernek, mióta Davy találkozott vele.

- Fánk? – kérdezte Davy.

Nadine felsóhajtott és kinyitotta a szekrényt, majd kivett egy korpás búzakenyeret. – Nagyi szerint két féle férfi van a világon, fánkok és muffinok.

- Van a családodnak épeszű tagja?

- Definiáld az „épeszűt”. – mondta Nadine.

- Felejtsd el – mondta Davy – fánkok és muffinok.

- A fánkok azok a pasik, akik után folyik a nyálad – mondta Nadine és kivett a szekrényből egy üveg mogyoróvajat. – Csodásak és harapnivalók és csokimáz van rajtuk, és ha meglátsz egyet, muszáj megkapnod, és ha nem kapod meg, egész nap csak ez jár a fejedben, aztán csak azért is visszamész érte, hiszen fánk. Ezzel szemben a muffinok csak hevernek ott, csupa dudorral, mind ugyanúgy néz ki, és nincs rajtuk csokimáz. És bár a muffinok lehetnek kitűnőek, különösen az ananászos-narancsos, mégsem fánkok.

- Szóval a fánk jó – mondta Davy, igyekezvén kivenni a részét a társalgásból.

- Nos, igen, egy éjszakára – mondta Nadine – de másnap reggel már nem olyan frissek, a csokimáz teljesen ráragad a zacskóra és valami vizenyős cucc van rajtuk és ragacsosak és rémesek. A fánkot nem tartja meg az ember másnapra.

- Áhá! – mondta Davy. – De a muffin…

- … valójában finomabb másnap – fejezte be Nadine. – A muffin hosszútávra szól és mindig finom. Hiányzik belőlük a fánkok muszáj- megszereznem csábereje, de az ember másnap még mindig kívánja.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.