Hit... mi az a hit? A nem látott dolgok meglétében való bizalom? És ha kapsz ígéretet valami felől akkor már nem kell a hit? De ha jönnek a kétségek akkor mégis csak kell a hit nem? Különben hogy éled túl?

Hogy éled túl azt, ha valaki akit szeretsz nagyon, talán jobban mint saját magad... mert biztos, hogy van ilyen, de hogy éled túl ha az meghal? Vagy elhagy? Van olyan hogy valaki aki egész életedben veled volt, vagy lehet hogy csak néhány évet, elhagy.... De nem az idő számít. Hanem az, hogy amíg vele voltál ha gondjaid voltak, tudtál mosolyogni, mert ő ott volt neked és te is neki, számíthattaok egymásra, minden gondotokat, örömötek egymással osztottátok meg. Nem feltétlenül kell, hogy ez egy ellenkező nemű személy legyen akibe szerelmes vagy. Lehet egy családtag is vagy egy barát. A lényeg, hogy szeretsz vele lenni... és nem tudod nélküle elképzelni. De valami történik. És vége. Az amire azt hitted, hogy örökké tart annak egyszer csak vége szakad. Miért? Amire az égben rábólintottak az miért szakad meg? Tény és való, hogy okkal. Hiszem, hogy semmi sem történik véletlenül, az Atya akarata nélkül. De a lényeg... hogy éled túl? Hogy éled túl, hogy tegnap még itt volt, holnap már nem lesz? Hogy éled túl azt amikor rád tör a rengeteg szép emlék? Hogy éled túl azt amikor eszedbe jut az a pillanat mikor azon gondolkodtál, hogy hogy lehet ember ennyire boldog mint te? Hogy éled túl a hiányát? Hogy éled túl az életet nélküle? Mert túl kell élni! Nem állhatsz meg. Nem pihenhetsz le, az élet tovább megy, vele vagy nélküle, de tovább megy. Vajon az idő tényleg megoldja? Vajon mennyi idő kell? Vajon teljesen eltűnik a fájdalom, vagy csak eltompul. És vajon melyik a jobb? Vajon tudsz majd mást is úgy szeretni? Vajon tudsz még olyan boldog lenni, mint vele? Tudod tovább folytatni az életet mintha mi sem történt volna? Nem. Nem mert megtörtént... nem tudod semmissé tenni. Benned van, ott belül arra vár sok sok idő múlva is, hogy mikor boldog vagy talán ismét, akkor kitörjön és elárasszon keserűséggel, a bánattal és a bűntudattal. Mert tudod, hogy te rontottad el. Meg fogsz tudni bocsátani magadnak? Ha igen, boldogulsz majd. Ha nem... hát így jártál.. nem leszel boldog mert ez mindig benned lesz. Visszajön majd? Megígérték a Föntiek? Meg. Aggodalmaskodsz? Igen. Miért? Mert nem bízol magadban... Nem Istenben nem bízol és nem hiszel, mert tudod hogy képes csodáakt tenni, hanem azt nem tudod felfogni hogy a te életed is megtudja változtatni. Miért nem bízol ebben? Mert akkor rakás szerencsétlenség vagy? Nem vagy az... értékes vagy. Neki értékes vagy, különben nem élnél. És miért nem tesz már akkor csodát? Vagy tett csak te nem vetted észre? Vagy még nem érkezett el az ideje? Mennyi megválaszolatlan kérdés. És még mennyi lesz. És nem mindegyikre derül fény. Nem fogsz mindent megtudni. Az élet már csak ilyen. De Isten veled van. Ezt sose felejtsd el!

Ma volt itt a Tomi. Azt mondta, hogy nem ért engem... nem érti azt, hogy szeretném a R-val újra kezdeni, de közbe meg nem merek és nem tudok vele beszélgetni. Gondolkoztam... igaza van. Kértem Istentől változást, pont ennek az érdekében, és abban, hogy ne legyek mindig szomorú. Aztán gondolkoztam tovább ezen... én ilyen vagyok. Melankólikus tipusú.. pont ilyen mindenen agyalós, és sokszor szomorú ember. Ez vagyok én... nem tudok pörögni és mindig mosolyogni és élvezni az életet. Lehet, hogy ez jobb lenne.. lehet, de vagy teljesen meg kell változnom, vagy meg kell barátkoznom ezzel. Na de mi az már, hogy nem tudok vele beszélgetni? Na ez tényleg zavar.. az annyira nem h ha szar a kedvem ahoz már hozzá szoktam valamennyire, de ez... mostmár pláne nem tudok vele beszélgetni, folyton úgy érezném hogy meg kell felelnem, és akkor csak leblokkolok, és puff mintha üres lenne az agyam semmi értelmes nem jut eszembe. Aztán azon is gondolkoztam, hogy nem csak folyton agyalni kéne, meg sírni, meg sajnáltatni magamat, hanem néha néha időnként meg is kéne mozdulnom és csinálnom kellene valamit a változás érdekében. Háh igen ám de ilyenkor jönnek megint csak a gondolatok, a félelmek... szóval nem direkt csinálom én ezt... nem direkt szenvedek ennyit... ez vagyok én. Értitek? Ez vagyok. Aggódok, félek, agyalok. Hm... vagy elfogadom vagy változtatok... melyik? Mind a kettőhöz sok erő kéne. Nagyon nagyon sok.

would you believe me if I said that God can make miracles happen today? would you believe me if I said that nothing is ever impossible for God?!!

Hmm hát így hirtelen nem is tudom, hogy mit írjak... Pedig elgondolotam egy csomó mindent, hogy na azt most leírom és juj de jó lesz, de persze semmi nem jut eszembe... :D

Őőőő... hm ugye egyik este ki voltam borulva, azt leírtam az előzőbe... aztán gondolkoztam rengeteget, és annyi minden eszembe jutott annyi minden foglalkoztatott és végülis arra jutottam tegnap, hogy imádkozok... Voltunk a gyülekezeti házba, játszottunk az ifisekkel. Mikor hazaértem nem volt itthon senki, csak a mamám. Úgydöntöttem, hogy kimegyek az udvarra és beszélgetek Istennel, nyugodtan nézzetek hülyének hogy hangosan beszélgetek "magamba" de ott volt az Atya is, szóval nem voltam egyedül, na meg a kutyám is ott volt:D A lényege az volt, hogy annyi minden bíztatást kaptam már, hogy megszámolni sem tudom, sőt szinte számon tartani sem, úgyhogy azt gondolom, hogy fölösleges kételkednem. Igen lehet, hogy úgytünik, hogy nem változik semmi, és kilátástalan, reménytelen minden. De pont akkor kell hinni amikor nincs remény... ez egy énekben van, és igaz. És nekem az Úr még reménységet is adott, és bizalmat és hitet, és annyira jó ez, és lehet hogy pont ez volt a célja a szakítással, hogy megerősödjek a hitben. Azt hiszem, hogy elérte a célját az ÚR!:) Persze tudom, hogy lesznek még kísértések nem is kevés és nem is kis méretű, de nem érdekel... lehet hogy még sokat fogok szenvedni sőt biztos, és valószínű, hogy még többet fogok esténként sírni, de belül, legbelül akkor is ott lesz az,hogy igen az Úr ezt akarta, igen elfogadom, igen elhiszem! És igen.. tényleg hiszek benne.

Köszönöm!

Hát ez komolyan hihetetlen... végre értitek? vééégre már kapok olyan valamit ami nem tudom annyiszor kértem hogy mutasson valamit.. már azt is elfogadom hogy ha a válasz nem. Tényleg csak akkor hagy felejtsek... de nem a válasz most is mint mindig mikor kétségbeesek és újra megkérdezem igen. és nem nem. értitek? nem baj ha nem. én igen az a lényeg és akkor amikor kapok valami ilyen pozitív dolgok "jelet" akkor másnap vagy harmadnap vagy akármikor a közeljövőbe jön valami ami persze hogy elbizonytalanít és kétségeket támaszt bennem. Hihetetlen.. ma közölték velem hogy hát már nemnagyon érdeklem igen igen túl lépet rajtam. hát köszi, kb ott helybe majdnem elbőgtem magam. csodálatos. mindegy már már komolyan nem tudom miben és mit higgyek.. eléggé szétcsúsztam már.

És mit parancsol?

"Légy bátor és erős, ne félj és ne rettegj, mert veled van az Úr mindenben amiben jársz."

Na ha ezek után kételkedni merek.. akkor aki ismer az vágjon nyakon. De tényleg.

Hát igen. Hm.. nem tudom, hogy mi van most. Nem tudom mit érzek, mit gondolok, én már semmit nem tudok. Üres vagyok. Nagyon nagyon üres. Kértem Istent.. hányszor kértem már, hogy segítsen, hányszor mondtam már neki, hogy nem bírom, belefáradtam. Jobb lett? Igen. Egy kis ideig... egy kis ideig, amíg bízom Abban (nagy A-val) addig jó a kedvem és boldog vagyok. Amint jönnek a kétségek, mert jönnek, nem hagynak élni.. akkor már elbizonytalanodok... és szevedek és sírok és rossz. Tényleg elfáradtam. Nagyon.

Na most ideges vagyok igen... feltoszta valaki az agyamat. Nem elég, hogy nincs hozzám egy jó szava se, folyton csak leamortizál.. pedig állítólag a 2 ember közül én vagyok az egyik akit szeret az ifiben.. hát nekem az ilyen szeretetből nem kell köszönöm. És amúgy a tököm kivan már.. elegem van. Nem fogok itt sírni meg rinyálni. faszom. Igen hiányzik és? És ha minden este sírok attól jobb lesz? És ha ő neki nem kellek és ezen járatom az agyamat attól jobb lesz? Faszom bele az egészbe... Végeztem. Isten tudja mit tesz, tegye.. én bízom benne. Nem azt mondom hogy többet nem lesz szar kedvem miatta, hogyne lenne, nem olyan egyszerű ez. De nem fogom ezt csinálni, nem fogom tönkre tenni magamat. Kész.. vége. Nem csinálom tovább, belefáradtam.. már teljesen. Ha valaki megkérdezi mi a bajom, mert édekli annak elmondom.. de amúgy.. úgyse érdekel senkit, minek túráztassam magam. Elkönyvelte mindenki, hogy ha bajom van akkor az a R. miatt van. Igen miatta. és??? baj, hogy fáj, hogy hiányzik, hogy szenvedek mert neki nem kellek? nem olyan könnyű ám ez. De mostmár más lesz. Remélem. Tényleg bízom Istenben. És faszom a kétségekbe.... mi ez már. Nem fogok se kételkedni, se félni. Elegem volt ebből az életből..Elegem!!!!

Amúgy meg az ifiről is mondják, hogy ilyen jó meg olyan jó.. Aha egy nagy szart.. jófej embrek járnak oda max ennyi... meg eltudunmkm hülyülni, de a fele nem Isten miatt jár... és ebbe mi is hibásak vagyunk... Kéne valami nagy lelki fellendülés, de nem vagyunk képesek tenni ezért. Én se.. kész vége.

Az egyik nap jó... a másik nem. Megint jó volt, és most kezdek szétcsúszni.. ismét. Nem azért.. most nem a kételyek miatt. Csak tudjátok.. tudom tudom már biztos unalmas. De hát mit tegyek? Fáj és hiányzik.

Este a vasárnapi igét olvastam, amiben Dániel megfejetette a király álmát... Azon gondolkoztam, hogy vajon az én álmaim jelentenek-e, jelenthetnek-e valamit. És álmodtam. Istennel. Azt mondta, hogy ne féljek, ne kételkedjek, én pedig azt mondtam hogy rendben van, aztán elindultam az úton és jött a sátán, és jöttek a kétségek, és a félelmek... és sírtam, nagyon sírtam, hogy Istenem segíts!... és aztán fölriadtam, és féltem kinyitni a szemem, féltem visszaaludni, nehogy visszajöjjön a sátán.