Egy hétig nagyon jó volt. Volt dolgom, nem unatkoztam, nem gondoltam rá annyit mint eddig. Tényleg jó volt! Ha kicsit rossz volt a kedvem esetleg, az sem miatta volt, és ez nagyon ritka mióta vége lett. És úgy utálom, hogy egy kicsit jó, aztán megint rossz... És most nem tudom. Egy hete tényleg átadtam ezt Isten kezébe. Nem mondtam el azt, hogy legyen meg a Te akaratod, és utána 2 perccel könyörgtem azért, hogy de légyszi azért hagy reménykedjek Abban. Nem, nem így volt. Tényleg elmondtam. Elmondtam, hogy nálad van minden. Te vagy az életem Ura. Ez a te kezedben van. Ha az az akaratod, hogy vége ennyi volt. Legyen úgy. Ha az, hogy nem, még nincs vége, csak várni kell, legyen úgy. És azóta nem foglalkoztam ezzel. Próbáltam ezt kizárni az agyamból. De most meg... kicsit szétcsúsztam. Hála Istennek tényleg csak egy kicsit. De így is rossz. Egy éve felköszöntött... azt mondta hogy szeret, kaptam tőle vörös rózsát. Nem akarok mindig itt siránkozni. Tényleg nem. Most se akartam sírni. Csak jött. Most is leírom, de próbálom elhesegetni. Próbálok imádkozni, próbálok megint közel kerülni Istenhez. Próbálom élesztgetni a lángot. Próbálom.... De ha elbukok, lehet hogy feladom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.