Annyira szükségem van a szeretetre... De annyira. És olyan szar, hogy szarba vagyok Istennel meg magammal. Miért pont én vagyok az a lány aki utálja magát? Miért pont én nem vagyok képes kimutatni a szeretet? Miért pont rám kellett azt mondani, hogy talán ennél rosszabb már nem is lehet? Miért nem látok jót semmiben? Miért vesztettem el a hitet és a reményt egyszerre? Miért nem tudok ebből kikerülni? Miért nem tudom őszintén kimondani, hogy legyen meg a Te akaratod? Miért vagyok képmutató? Miért nem lehetek egyszerűen jó ember? Miért kell küzdenem aztán belebuknom, hogy véletlenül se legyen jó? Miért nem tudom elfogadni a kegyelmet? Azt hogy volt valaki aki nagyon szeretett és ezért meghalt értem? Miért nem vagyok képes semmire? :( Mégis mire akarsz tanítani?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.