Nem történt semmi "komoly gond" itthon, nem halt meg senkim, senki se halálos beteg... én is egészséges vagyok (legalábbis eddig úgy tűnik), azt mondhatnánk, hogy jó életem van. Igen, az is van, jobb mint az átlagnak. Ezért néha, amikor szenvedek... az miatt amiért szoktam, akkor azon gondolkozom, hogy ez milyen gáz... hogy mások emeltfővel cipelik a terheiket, én meg egy ilyen dolog miatt vagyok megint szétesve. Megint.. lassan egy hete. Nem akarom, hogy ezt bárki is tudja, de mostmár muszáj ide leírnom, muszáj kiírnom magamból mert megőrülök. Ha többet nem is legalább ennyit, hogy... hogy nagyon kivagyok. És most nem az van, hogy nem bízom Istenben, meg távol vagyok tőle, mert nem. És az az igazság, hogy kérem a segítségét, és még nem látok semmi eredményt, de tudom, hogy ki fog ebből valahogy emelni. Tudom... csak várnom kell... Ő tudja a megfelelő időt. Meg ha nem lenne rossz, nem örülnénk úgy a jónak. Csak már elég jó ideje tart ez, és már annyiszor besokaltam, és annyiszor elegem lett.. és annyiszor ott akartam hagyni Istent, és ezt az egészet.. és tök más utakon járni. De nem fogok, mert nem fogom feladni. Leszarom ha szenvednem kell... ha sírva jövök haza péntek esténként és azt kell mondanom itthon, hogy csak kidörzsöltem a szememet. Nem fogok lemondani a boldogságomról. Mert most nem vagyok az... Azóta nem vagyok az. De majd leszek. Tudom, hogy Isten megfogja adni. Bízom Benne. Mást nem tudok tenni. Addig meg elviselem a szomorúságot.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.