Hát hol is kezdjem. Tudom, tudom az elején. Jó volt. Igen, igen jó volt! Mióta Szilvi helyre tett.. nemis tudom 3 vagy 4 hete.. akkor úgy utána helyre jöttem kicsit. Mintha a sebeim kezdtek volna gyógyulni. De most... Most megint mélyen vagyok. Nem értem. Most megint félek. Azt mondják, hogy ha nevén nevezzül, hogy mitől félünk akkor az már egy lépés előre a megoldás felé. Tudod mitől félek? Attól, hogy ha túl teszem magam rajta, akkor elveszítek mindent... Ha pedig nem teszem túl magam rajta, akkor csak szenvedni fogok. Nem akarom már, hogy fájjon. Eddig sem akartam, de nem mertem dönteni. Most, hogy döntöttem, hogy már félek, hogy elveszítek mindent. Vele akartam boldog lenni... Nem tudom szóval... mondják, hogy tedd már túl magad, meg ne máár még mindig? Én meg.. igen még mindig. Azért szar ez, nem direkt csinálom én... ha tehetném nem szenvednék ezzel ennyit, de ez van. És akkor kérek enyhülést, nyugalmat, békét.. valamit... de nem, nem kapok. Csak könnyeket... de abból aztán sokat. Meg persze, hogy akkor ez csak egy kisértés-e vagy csak egy próba.. és akkor imádkozok, hogy mutast meg... és akkor jön vki aki azt mondja, hogy szerinte ha nem is ég hatamlas tűz, de még pislákol a gyertya. Hát kössz... ez most tökjó.. sokat segít miközben felejteni akarok. Aztán megkérdezem, hogy kisértés-e és a kisértésekről olvasok.. Na most akkor döntsem el. Áhh.. szar az egész.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.