Azon gondolkoztam, hogy Isten véghez viszi a tervét. Mármint ha van egy terve akkor annak meg kell lennie annak meg kell történnie de akkor hol a szabd akarat? Ez úgy van, hogy te eldöntheted, hogy részt veszel a terv megvalósításában? Ez lenne a szabad akarat? Úgy értem, a terv megvalósul így is úgy is, te pedig dönthetsz, hogy részt veszel-e benne vagy sem. Legalábbis én így gondolom.

Namármost... ha terv úgyis teljesül, attól függetlenül, hogy akarjuk-e vagy sem, hogy teszünk-e érte vagy sem, akkor nem jobb benne lenni? Nem jobb a részeseként élni? Mármint a terv nyilván valami jó... Legalábbis a következménye, mert vannak rossz dolgok, amiket mi annak látunk de a vége akkor is jó lesz, lehet hogy a legeslegvége, de ahhoz hogy azt elérjük végig kell mennünk a rögös úton. És ha amúgy is végig kell járni akkor nem érdemes lenne Istennel? Nem úgy lenne az értelmes ha bár nem tudjuk hova vezet, és nem tudjuk talán a célját sem, sőt a következő lépést sem ismerjük, mégis ennek ellenére ráhagyatkozunk? Nem ez az igazi hit? Hogy nem tudom merre vezet, de én megyek? Megbízom benne, mert... mert ő az Isten aki szeret.

Na igen ez mind szép és jó.. de ha az úton tényleg csak rossz és nehéz dolgok jönnek akkor mit szólunk? Akkor elégedetlenek vagyunk és vitába szállunk az Atyával. Nem mondom azt hogy minek, fölösleges, mert bár sztem fölösleges én is szokszor szállok vele vitába. Egyszerűen sok mindent nem értünk, mivel emberek vagyunk, ő pedig Isten. És vannak bizonyos dolgok amit mi nem tudhatunk, amik csak az Úrra tartoznak.

Szerintem nagyon nehéz úgy járni az utunkat, hogy igyekszünk bízni, mert tudjuk hogy az a jó és az eredményes, de a sok kisértés a sok próba... amikor egyre több és több teher nyomja a vállunkat és nem tudunk vele mit kezdeni. Aztán letesszük, de jönnek újak, vagy felvesszük a régieket... és megcsömörlünk. Belefáradunk. Kétségbe esünk. Ez marha szar dolog ám. Amikor folyton csak a kudarcot látjuk, azt éljük meg, akkor iszonyat nehéz reménykedni és bízni a jobban. Amikor nyugis az élet addig könnyű... Ha kicsit felkavarodik a víz akkor már félünk hogy elsüllyedünk. Félünk mindentől, ha zavaros a víz és nem látunk tisztán, hogyne félnénk. És akkor...? Most mondjak azt, hogy igen akkor jön az Úr lehajol és megment?

Odajön. Igen odajön. Igen lehajol. Igen... megment. De.. legalábbis nálam, ezután az egész kezdődik előről. Újra jönnek a terhek, a próbák, a kisértések de utána újra jön a kegyelem is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.