Sétáltunk egy csendesebb utcában. Nem veszekedtünk, csak poénból össekülönböztünk valamin. Ő erre indult én arra. 10 perccel később felhívtam, hogy hol van mert sötétedik és én félek. Azt mondta hogy jön erre, nem sokára itt lesz. Tényleg nem kellett sokat várnom. Ott is volt. Átöleltem, ő pedig megcsókolt.

Most jöttem haza cangával, és ott mentem el ahol ez történt. Nem nagy dolog, semmi komoly igazából csak egy kedves emlék, ami mosolyt csalt az arcomra. Nagyon szerettem, és tudom, hogy ő is engem. Nem mondom azt, hogy most még halálosan szerelmes vagyok és azt sem mondom hogy nem fogom őt elfelejteni, mert ezt csak az Úr tudja. De azt tudom, hogy bármi is történik a jövőbe, az emlékeim megmaradnak, és szeretni fogom. Mert ő volt az első. És az elsőt nem felejtjük el. Az különleges. Ő is az volt. Most is az. Szép volt. Köszönöm, hogy volt. Nem bántam meg.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.