Hát én most gondolkoztam egy csomó mindenen. Kimentem az udvarra, kicsit beszélgettem Istennel. Úgy szeretek vele beszélgetni! Annyira megnyugszom tőle, hogy az hihetetlen.

Most hát nem is tudom, hogy kezdjem. Talán minden bajnak ami van körülöttem, amit én teremtek, az oka a puszta létezésem? Vagy az hogy nem tudom elfogadni azt ami, aki vagyok? Mert sajnos így van. És ezzel nekem nagyon meggyűlik ám a bajom. Nem tudom, hogy hogy tegyem magam túl.. magamon. Ez viccesen hangzik, de ez nekem óriási probléma ám. Aki meg van elégedve magával, aki saját magára úgy tud nézni, hogy na igen ez vagyok én és szeretem azt hogy ilyen vagyok, az szerencsés, annak nagyon jó. Én ezt nem tudom kimondani, mert... mert egy selejt vagyok. És igen tudom... Isten nem csinál selejtet ezért ne érezzemmagam annak. Mondja ezt egy olyan aki összhangba van magával. De egy olyan ember aki nincs annak nehéz ezt kimondani. Én már kifogytam, elfáradtam. Már nem tudom mit csinálok jól, mit rosszul. Én csak nem szeretnék belebukni meg csalódni. De a csalódás és az elbukás része az életnek nem igaz? Ettől leszünk erősebbek. Ettől leszünk mások. Ez késztet minket a változásra. Hát nem is tudom. Egy gyenge embert ez csak még mélyebbre taszít... lásd én.

Most meg még van egy csomó más bajom is. De minek írjam le... ezt úgysem tudom.. ezt úgysem érti senki. Ez már mindenki számára aki tudja, csak egy újabb dolog amire azt mondják, hogy jaj nee már megint ez a baja. Hát de mit csináljak. Mindegy.. nem is érdekel, beleszarok már mindenbe.. nem .. nem tudom. áh mindegy.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.