Nem tudom akarom-e még... Nem tudom akarok-e reménykedni. Végülis ő nem szeret. Nem tudom azt sem, hogy mit érzek. Elég bonyolult minden most.

Nem értem... mostmár kezdek kicsit ideges lenni... de komolyan. Várjak vagy ne várjak? Beszéjek vele vagy ne beszéljek vele? Felejtsek vagy ne? Mi a szart kéne tennem? Megint rajtam múlik minden? Megint ha én nem teszek vagy teszek valamit akkor attól függ minden? Mindegy végülis mert akármit teszek abból csak rossz lehet... Az egyik ezt mondja, a másik azt... az egyik bíztat a másik belémrúg még egyet, hogy mégjobban fájjon. Mi ez már? Most komolyan ezt érdemlem? És amíg én itt agyalok addig nemtudom, hogy ő mit gondol, azt meg pláne nem hogy Ő mit... Már komolyan... besokkolok...

Azt se tudom, hogy én mit érzek... Egyszerűen nem tudom... nem tudom, hogy akarok-e küzdeni. Hogy megéri-e. Meg meg... nem tudom. Kavarog bennem egy csomó minden. Néha úgy érzem, hogy Isten bíztat, néha úgy érzem, hogy nem... hogy teljesen ez ellen van. És nem tudom már hogy összeakarnék-e vele jönni megint, nem tudom lenne-e értelme. Vagy megint az lenne, hogy én keresem, hívom, ő meg csak kifogásokat talál?  Talán direkt vagy talán tényleg dolga van... vagy lesz, vagy mittudom én... Nem tudom, én komolyan nem tudom. Rohadtul félek. De ezt bakker senki nem érti meg... Faszom... méééér nem ért meg senki se??? Miér?? Na? Hát nem igaz... Kúrvára unok már mindent. Mér nem mehetek el egy nemtom valahova ahol csak én vagyok és senki más ahol nyugton lehetek, ahol agyalhatok... És öcsém... amikor ezek eszembe jutnak, hogy lenne-e értelme folytatni akkor (most nyálas rész jön...), eszembe jut amikor megcsókolt... amikor megölelt amikor... hát na szóval volt ez az... vagy mikor hazakisért vagy felemelt és megpörgetett vagy egyszerűen csak megölelt és puszit nyomott az arcomra... ezek annyira de annyira hiányoznak. De csak ez? Vagy azért mert ez a szeretetnyelvem? Vagy most mi van? Ti értitek? Mer én már magamat sem értem. Hiányzik a vele töltött idő... Hiányzik, hogy most nem fog május fát állítani, hogy húsvétkor nem jön el, hogy lelocsoljon egy üveg szódával, hiányzik, hogy nem hívhatom fel amikor itthon veszekednek a szüleim, és nem sírhatom el neki telefonba... vagy mikor félek... vagy nem írhatok neki smst hogy szeretlek. Vagy ki se mondhatom. Most nem mehetek oda, hogy megöleljem, vagy megkérjem, hogy kisérjen haza. Most ha összejönnénk megint, akkor beparáznék, hogy elfogok rontani mindent ismét, és megint szar lesz. Szeretem? Vagy csak szerettem, hogy fontos vagyok valakinek? Ennyire köcsög lennék? Nem tudom... nem tudom mit érzek, nem tudom mit akarok. Nem tudom. Tényleg félek, hogy ugyan az lenne. Pedig mikor barátok voltunk annyira jó volt minden. Mért változott ez meg amikor összejöttünk? Nyilván miattam, ez nem kérdés. De miért? Mert megakartam felelni. Nagyon. Pedig nem is kellett volna. Csak olyannak kellett volna lennem, mint előtte 1 héttel, mikor még "csak" barátok voltunk. De az milyen barátság volt... Az olyan igazi. Nagyon jó. Most meg mi van? Semmi. Se szerelem, se barátság. Csak a nagy büdös semmi. Üresnek érzem magam nélküle. De nem tudom... neeeem tuuuuudoooooooooooooooom..... és már kivan a kukiiiiiiim......

Nyugodtan nézzetek hülyének.... már valahogy leszarom....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.