Ma volt egy tök jó napom... tényleg az volt, ami ha úgy vesszük azért nálam ritkaság... átjött a legjobb barátnőm, aztán elmentünk itthonról.... jól éreztem magam, mikor elmentünk egy másik barátunkhoz, már többen lettünk jött a párom is meg még pár barát... jó barátok. Szeretem őket.

A legjobb barátnőmmel fasírtba voltunk kb 3 hónapig... szörnyű volt. Tegnap előtt (kedd) elszántam magamat, hogy átmegyek és beszélek vele, hogy ez így nem mehet tovább... Mivel nekem nehezemre esik a kommunikáció, mert nagyon nagyon gátlásos vagyok ezért ő hozta fel a témát, hogy miért is mentem? Így hát bele kellett kezdenem. Bocsánatot kértem, hogy elhanyagoltam őt a párom miatt, akit igazából 3 hete nevezhetünk a páromnak.

Úgyhogy elmentem a barátnőmöz és megbeszéltük a dolgokat. Az igaz, hogy a barátommal kell lennem többet, de megbeszéltük, hogy nem fogjuk egymást elhanyagolni. Este írt egy sms-t, hogy hálát ad az Úrnak azért, hogy vagyok neki. Ennél több nem is kellett... Tudtam, hogy minden a helyére került. Mostmár újra mindent megbeszélek vele. Hála az Úrnak. Tényleg csak neki tartozom köszönettel.

Szóval eddig minden szép és jó :) hurá hurá

Csakhogy közeleg a 9 óra, nemsokára haza kell mennem... Egyre rosszabb kedvem lett.... végül bedepiztem. Az a baj velem, hogy nem helyes az önértékelésem.... Ezért írtam le ezeket az én-képes cuccokat 1 nagyon jó könyvből, mert hátha van (bár remélem, hogy nincsen) még egy ilyen hm... (balek) mint én, aki ennyire leértékeli magát...

Tudjátok elég szar így élni.

Odajött a barátnőm, hogy mi a baj... és hogy nem mondjam, hogy semmi mer bever egyet... xD egyébként nagyon kedves lány. Mondtam neki, hogy nem tudom mi bajom....

Azér ez is gáz nem? Nem tudja az ember, hogy mi a baj? Hát mi ez már... Szánalmas... Egyik pillanatba jó a kedvem a másikba meg nem... Gáz...

Aztán odajött a párom is, hogy mi a baj?

Könnyes szemmel mondtam, hogy nem tudom....

Próbáltam a hazafele úton jobb kedvűnek mutatkozni, hogy hátha akkor az is leszek. De nem.

A gond, most az volt (hosszas gondolkodás után rájőve), hogy próbálom nem szarnak látni magamat.... próbálok tenni azért, hogy szeressem is valamennyire magam, és mikor eljutok oda hogy na most jó most kicsit jobb az önértékelésem, nem gondolom magamat a béka feneke alá, akkor aztán jönnek az olyan gondolatok, hogy te ezt sem tudod... azt sem, nem tudsz megváltozni... Hát marha jó mondhatom. Zsír...

Mikor ideértünk a kapuhoz átöleltem Őt. És sírtam, nem zokogtam... épphogy csak pityeregtem... De ez is elég volt. Azt várta, hogy mondjak valamit, ezt elmondtam, és mást nem. Megkérdeztem, hogy be jön-e? Azt mondta, hogy nem tudja.... Amúgy úgy volt, hogy ma nem jön be, bizonyos okok miatt. (Lényegtelen)

Végül mikor már indult megkérdeztem... biztos nem jössz be? Ránézett a telefonjára, és azt mondta, hogy fél12-ig. Most negyed van, és már nincs itt.... Most nem happy end lett a mai este vége...

Miért?

Mert Én elrontottam...

Megint én... és akkor ne érezzem magam szarnak...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.