"Megalázlak ugyan, de többé nem alázlak meg." Náhum 1, 12

A szenvedésnek van határa! Isten küldi, és Ő vet neki véget. Talán sóhajtva mondod: Mikor lesz már vége? De ne feledd, hogy minden bajunk teljesen megszűnik, ha egyszer véget ér a gyötrelmes földi élet. Ezért várj csendben, viseld türelmesen az Úr akaratát, amíg újra eljön. Amíg így vársz, meglátod, mennyei Atyánk "összetöri a ránk nehezedő igát", ha az már betöltötte rendeltetését. Ha kiverte belőlünk ostobaságainkat, nem ostoroz tovább. Ha pedig próbatétel végett küldte a szenvedést, hogy azáltal is Őt dicsőítsük, befejeződik a próba, amint az az Úr dicsőségéről szóló bizonyságtételre fakaszt minket. Ezért ne is akarjuk, hogy vége legyen a szenvedésnek addig, amíg meg nem adtuk Istennek azt a dicsőséget, amely Őt illeti. Talán már ma "nagy csendesség" lesz a részünk. Ki tudja, milyen hamar elcsitul a dühöngő vihar, és a sima tenger szelíd hullámain játszadoznak a tengeri madarak? A  hosszas megpróbáltatás után a cséphadarót a szögre akasztják, a gabona pihen a csűrben. Lehet, hogy nemsokára éppen olyan boldogok leszünk, amilyen szomorúak most vagyunk. Az Úr könnyen nappalra válthatja éjszakánkat. Aki a felhőket küldi, el is tudja oszlatni azokat. Ezért legyünk jó reménységgel: jobb idők következnek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.